Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

A szó eredete szó jelentése

A lap korábbi változatát látod, amilyen Zsoltti (vitalap | szerkesztései) 2017. február 9., 11:27-kor történt szerkesztése után volt.
(eltér) ← Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)

A szó eredete

A szó eredete elmondja, hogy hogyan keletkezett az adott szó, hogyan változott az alakja, a jelentése az évszázadokon át. Sok esetben elárulja azt is, hogy milyen más nyelvek – így kultúrák – hogyan hatottak egymásra.

A legtöbb közkézen forgó szótár nem, vagy csak nagyon felszínesen említi meg a szavak eredetét.

A nyelvészek régóta vitatkoznak a magyar nyelv eredetéről, arról, hogy kik a nyelvrokonaink, milyen messzire nyúlik vissza nyelvünk története.

A mai hivatalos nyelvészeti állásfoglalás az úgynevezett finnugor nyelvcsaládba sorolja be nyelvünket. Ez azt jelenti, hogy a finnek, az észtek, a lappok, valamint (Oroszország európai részén) más kisebb népek lennének a nyelvrokonaink. Ez azonban egy általánosítás, amelyet csak egynéhány szó vizsgálatával támasztanak alá.

Egy komoly tudós minden egyes szó eredetét külön-külön, egyesével vizsgálja, minden elérhető adat felhasználásával.

Mi újra átvizsgáltuk az összegyűjtött adatokat, félretéve minden korábbi nézetet, és további adatokat magunk értékeltünk ki. Ahová a hivatalos nyelvészet bevallottan nem lát be, oda is megpróbálunk betekinteni.

Az eredeteink sokkal messzebbre nyúlnak vissza és sokkal pontosabbak, mint a más szótárakban találhatók.

Figyelem: A szótár szerkesztői a szavak eredetével nem kívánnak állást foglalni a magyar nép származásával kapcsolatban. Adataink csakis a szavak korábbi jelentéseire vonatkoznak. A szavak átvételével nem váltunk a másik nép részévé, mint ahogy ma sem válunk angollá vagy latinná, ha angol vagy latin szavakat használunk nyelvünkben.

Leközölt meghatározásaink, adataink kizárólag a szavak jelenlegi vagy régebbi jelentéseiről szólnak, egy értelmező szótár legtisztább és kizárólagos céljával: a jobb megértés segítése. A WikiSzótár.hu nem foglal állást sem politikai, sem vallási, faji, származási vagy egyéb vitában.

Határozottan ellenezzük, hogy szócikkeinket, adatainkat akár idézet, akár más hivatkozás formájában felhasználják bármilyen más célú vélemény, ideológia, fajelmélet, politikai vagy vallási elképzelés alátámasztására.


A szótárunkban az eredet egységes formája a következő:

Eredet [„szócikk szó” < nyelv1 „eredeti szó1” (jelentés1) < nyelv2 „eredeti szó2” (jelentés2) < ... ]

nyelv1 = „átadó nyelv”, „eredeti szó1” = „az átadó nyelvű szóalak”, jelentés1 = „az eredeti szó akkori ismert jelentése”, „<” = „mutató az ezt megelőző nyelvre, szóalakra illetve jelentésre”, és ez folytatódik értelemszerűen, amíg vissza lehet követni a múltba, legutolsónak megadva azt a nyelvet, ahonnan még elérhető volt az eredet.

A nyelvészet már kikutatta azt, hogy milyen átadott hangzók hogyan változnak a befogadó nyelvben, így ennek figyelembevételével kerülnek a szóalakok kiválasztásra. A hangok, a szóalakok változnak, amikor a befogadó nyelv a saját hangkészletéhez igazítja a jövevény szó hangjait. (Így változnak a betűk is.) Ezek a változások lassan, több ezer év alatt következnek be.

Így például az ablak szó eredeténél ez olvasható:

Eredet [ablak < ómagyar: ablak < sumér: ablal, ablah (ablak) < szanszkrit: blász (világ, világosság)]

Másik példa az apa szó eredete:

Eredet [apa < ómagyar: apa < ősmagyar: apa, apó < dravida: appan, appá (apa, kenyéradó) < appam (kenyér)]


A WikiSzótár.hu szócikkeiben más szótáraktól eltérő eredeteket talál. Ennek magyarázatáról itt egy összefoglaló:

Jelenleg a hivatalos nyelvészet ezt a fő vonalat követi: ómagyar – finnugor
A hivatalos álláspontot vitatók többnyire ezt állítják: ómagyar – szkíta
Mi ennél egy szinttel mélyebbre tekintünk ilyen formában: ómagyar – ősmagyar – ókori forrásnyelv (szanszkrit, dravida vagy sumér)

Ebből a szempontból „ómagyarnak” nevezzük a honfoglalás utáni időszakot.

A honfoglalás előtt volt az „ősmagyar” kor, amit egyes anyagok „finnugor”, „uráli”, mások „turáni”, „szkíta”, „szittya”, „avar”, „hun”, stb. néven emlegetnek. Ebben a vitában a WikiSzótár.hu nem kíván állást foglalni: mindegyik idevonatkozó adatot megvizsgálva az „ősmagyar” kor megjelöléssel közöljük le az összképbe logikusan illő szavakat.

Az ókori kultúra virágzása megelőzte az ősmagyar kort (beleértve mindegyik említett irányzatot), és mivel korábbi volt ennél, ezért többnyire az ősmagyar kor szavainak elődei voltak a szanszkrit, dravida vagy sumér szavak.

A WikiSzótár.hu tehát nem vitatja a jelenleg ismert elképzeléseket, csupán kiegészíti ezeket egy még korábbi kor ismereteivel.


Érzékletes példa a nyelv változásáról az 1190-ből származó „Halotti beszéd” a több mint 800 évvel ezelőtti magyar nyelven. Ebből is látható, hogyan változott a nyelvünk az évszázadok során.

Halotti beszéd





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)