Szkíta szó jelentése

szkíta, szittya (melléknév)

1. Közép-ázsiai lovasnép; a magyar nép egyik őse; más néven: hun. Az i.e. 7. századtól kezdve vannak róluk feljegyzések: fő területük a Fekete-tengertől, a mai Irántól és Afganisztántól északra levő térség volt. Kiváló lovas-íjász nép volt. Ősi területük a kazah sztyeppe, a Pamír és a Tiensan vidéke.

A szkíták fénykorában a területük egészen az Altáj hegységtől a Kárpát-medencéig terjedt. Központjuk a Fekete-tenger északi melléke volt.

A szkíták fénykora a honfoglalás előtt, és a dravida népekkel való érintkezésünk után volt. Erre a korszakra ebben a szótárban „ősmagyar” néven hivatkozunk.

Az ókori görög történetíró Hérodotosz minden sztyeppei nomád lovasnépet így hívott. A kínaiak szajvangoknak nevezték őket. A perzsák szakáknak.

2. Átvitt értelemben: Meg nem alkuvó, keményfejű magyar.

Az a szittya férjem nem akar innen elköltözni. A szittya képviselőt nem lehetett rávenni arra, hogy engedjen a munkások követeléseiből.

Eredet [szkíta < ómagyar: szkíta < ősmagyar: szittya, askata (szövetséges, „esküdt” < lánc)]
Megjegyzés: a szót átvette a görög: szkütha (íjász < szkíta)