Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Szocializmus szó jelentése

(Tudományos szocializmus szócikkből átirányítva)

szocializmus (főnév)

1. Történelmi: Politikai rendszer; gazdasági és társadalmi rendszer, amelyben az egyének helyett az állam ellenőrzi a javak megtermelését és elosztását. Hangoztatott célja a társadalmi egyenlőség megvalósítása érdekében a javak egyenlő elosztása; a kizsákmányolás, a munkások elnyomásának megszüntetése. Alapvető elveit a marxizmus adja. A vallást és az emberi jogokat a „társadalom egészének érdekei” miatt korlátozza. A társadalom vezetője a kommunista párt, élén a párt főtitkárával. A párt vezette társadalom célja a kommunizmus megteremtése.

A szocializmus 1917 után a Szovjetunióban, Magyarországon pedig a II. világháború után valósult meg. A szocializmusra jellemző volt a 3 és 5 éves terv, amelyek nem vették figyelembe az adott ország adottságait. A szocializmus megvalósította a termelőeszközök államosítását.


2. Történelmi: Politikai, gazdasági nézet, amelynek célja a kapitalizmus vagy a társadalmi igazságtalanságok elleni küzdelem, és az emberiség boldogabb jövőjét biztosító, új társadalmi rend megvalósítására irányuló törekvés.

A szocializmus régi elképzeléseit utópikus szocializmusnak is nevezik a történelemben. A szocializmus újrafogalmazása ma is időszerű lehet, érzékelve korunk társadalmi, gazdasági válságát.


Eredet [szocializmus < német: Sozialismus (szocializmus) < latin: socialis (egyesült, másokkal élő) < socius (társ < követő) < sequi (követ)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 52 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)