Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Örökítő anyag szó jelentése

örökítő anyag (főnév)

‘‘Biológia’’: A sejt magjában elhelyezkedő rendkívül fontos szerves vegyület, óriásmolekula, amely két spirálisan (csavarvonalban) egymás mellett futó hosszú szálból áll. A sejt felépítésére és működésére vonatkozó összes információt tárolja. (Az örökítő anyag szabja meg a sejtben felépülő fehérjék aminosav-sorrendjét.) Szerkezetéből adódóan a sejt képes erről a vegyületről pontos másolatokat készíteni. A másolatok a sejt szaporodásakor (osztódásakor) az utódsejtbe jutnak, és ezzel biztosítják a tulajdonságok átörökítését. Ezért hívják ezt az anyagot örökítő anyagnak. (Az örökítő anyagot DNS néven is szokták említeni. Ez a vegyület nevének rövidítése. A teljes név ismertetésére és annak magyarázatára itt most nem térünk ki, mert az alaposabb kémiai ismereteket igényel.)

Ha az örökítő anyag megsérül, az utód betegen, vagy szervi rendellenességgel jön világra. A szervezetünk minden sejtjében megtalálható az emberi test teljes örökítő anyaga.

Eredet [címszó < ősmagyar: szó (jelentés) < ősmagyar: szó (jelentés) < nyelv: szó (jelentés)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 0 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)