Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Államhatalom szó jelentése

államhatalom (főnév)

1. Kiváltság a kormányzásra, amely politikusok szűk csoportját (egy politikai párt vezetőségét) feljogosítja arra, hogy törvényeket hozzanak, illetve saját belátásuk és céljaik szerint működtessék a hatóságokat és állami hivatalokat egy ország határain belül.

Az államhatalom élén négyévente változás történhet a választásoknak megfelelően. A kormányzó párt az államhatalmat arra használja, hogy a saját támogatóit hozza kedvező helyzetbe.


2. Átvitt értelemben: Az államigazgatás szervezete; a közigazgatáshoz tartozó hivatalok, intézmények egy csoportja vagy összessége.

Az államhatalomban köztisztviselők dolgoznak. Az államhatalomnak alapjában véve a kormányzó párt politikájától függetlenül kellene működnie.


3. Átvitt értelemben: Lelketlen kormányzati rendszer, amely a hatóságok és hivatalok gépszerű működéséből áll.

Ha egyszer az államhatalom beindul, akkor már nincs visszaút. Az államhatalomban a felelősséget nem lehet személyekhez kötni, mert mindenki a törvények betűjére hivatkozik.


Eredet [államhatalom < állam + hatalom]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 7 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)