Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Gazdaság szó jelentése

(Állami gazdaság szócikkből átirányítva)

gazdaság (főnév)

Produce.jpg

1. A társadalmi termelés és a csere egésze. A szolgáltatások kínálatával, a termékek előállításával, szétosztásával, cseréjével, keresletével, fogyasztásával kapcsolatos tevékenységek; illetve az ezekkel kapcsolatos szabályok és törvényszerűségek összessége.

A gazdaságnak egyik fő törvénye, hogy több termelés szükséges, mint fogyasztás. A gazdaság fejlődésének a megoldása a társadalom egyik nagy problémája.


2. Mezőgazdasági termelőegység; megművelt földterület a műveléshez szükséges eszközökkel, gépekkel és épületekkel együtt, ahol növények, gyümölcsök termesztése, illetve állatok tenyésztése folyik.

A modern gazdaságot magas fokú gépesítés jellemzi. A gazdaságban növénytermesztéssel és állattenyésztéssel is foglalkoznak.


3. Régies: Gazdagság, vagyon; egy személy vagy csoport tulajdonában levő, pénzértékben kifejezhető anyagi javak és a velük kapcsolatos jogok összessége.

A régi kastély még áll, bár idővel megfogyott a gazdasága. A család gazdasága apáról fiúra száll.


4. Régies: Takarékosság; pénz, érték, erőforrás beosztó kezelése, amikor csak a feltétlenül szükséges mértékben veszik igénybe vagy használják fel a szükséges részt, a fennmaradó részt pedig tartalékolják, félreteszik.

Az asszony gazdaságból mindig félretette a család havi keresetének ötödét-hatodát. Az asszony éppen ilyen beosztó gazdaságra nevelte a lányát is.


Eredet [gazdaság < gazda + -ság (főnévképző)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 52 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)