Mándruc szó jelentése

ORBÁN JÁNOS DÉNES Transsylván képeslap, vámpírokkal

De semmitől sem kell úgy rettegni, mint a mándructól! Aki most azt hiszi, hogy egy mesebeli lénnyel ugratjuk, szégyellje magát. A mándruc története ugyan mesébe illő, ám valóságos. Teleki Samu gróf, a nagy erdélyi Afrika-kutató hazahozott Kenyából egy párduckölyköt. Pompás, szelíd cicust nevelt belőle, s mikor meglátogatta Orbán Balázs báró uramat, Lengyelfalván, magával vitte, hogy bölcsködjön vele. Igen ám, de Orbán Balázs meg egy mandrillkölyköt hozott magával Afrikából, s azt nevelte fel, úgyhogy neki még inkább volt mivel bölcsködnie, lévén a mandrill a leggonoszabb és legrusnyább majom a földkerekségen, melynek félarasznyi agyarai még a párducot is megfutamítják. Hogy történt, hogy nem, a két bestia összetette, s Teleki uram ugyanvalóst rácsudálkozott, mikor észrevette párduca vemhességét. Hát még mikor egy reggelen a kosárból négy pokolfajzat vicsorgott reá... Igaz, böcsületes ember révén kettőt nyomban elküldött Orbán Balázsnak, egy rövid, szeretetteljes levélke kíséretében: „Basszátok meg!” Hüledezett ám báró uram, dörmögött a bajsza alatt, hogy ő aztán mit csináljon a rusnya fajzatokkal, aztán elkeresztelte őket mándrucnak, s még latin nevet is adott nekik. A Mandrillus sphinx, a Panthera pardus és az Orbán Balázs összevonásából lőn a Mandripardus orban. Fel is nevelte, mint jó gazda, bár simogatni utálta őket. Teleki uram is ezt tette, bár ő Pantherillus teleki-nek nevezte el a lepra állatait, és nem átallotta simogatni is őket. A szegény párák azonban rövid életűek voltak: miután elapadt annak teje, fölfalták anyjukat és Teleki uram egyik cselédjét, és a túlterheltségtől kihasadt a bendőjük, majd rövidesen kiszenvedtek. Nem így báró uram mándrucai, akik szép süldő példányokká fejlődtek, és viszonylag szelídek voltak, azaz csak néhány kutyát, macskát, nyulat és egy mandrillt fogyasztottak el, cselédkörítés nélkül. Aztán Orbán Balázs ketrecelte, és elküldte Pest-Budára őket, az állatkertbe, mert az ilyen csudaságoknak ott a helyük. Ám a mándrucoknak szállítás közben nyomuk veszett, akárcsak a szekeres gazdának, aki vitte őket; csak a szekeret és a széttört ketrecet találták meg az út szélén. A mándrucok leírása című, mindmáig kiadatlan jegyzetében Orbán Balázs imígyen ábrázolja a szörnyetegeket: „Atyjuktól örökölték rút pofájukat, a skarlátveres orrot, csontos, kék bordákkal, mindkét oldalon. Ezt ráadásként anyai foltok éktelenítik. Szemük apró és sárga, setétben világlik. Agyaraik fél arasznál is hosszabbak. Bundájuk színe a mandrillé, míg hasuk piszkosfehér és a párduc rozettái tarkítják. Termetük karcsú, ám mellkasuk ormótlan. Farkuk hosszú és pettyes. Testhosszuk négy rőf, ebből egy a farok. Súlyuk akár egy jól fejlett bornyúé. Táplálkozási szokásaikra kár szót pazarolni: mindenevők, bármikor bármit és bármennyit felfalnak, szőröstül, bőröstül, csontostul. Gyakran az az érzésem, hogy bennem is csupán az ennivalót látják, ám annál ravaszabbak, semhogy bántsák ételhordó gazdájukat...”