Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Sejtet szó jelentése

sejtet (ige)

1. Következtetni enged; egy személy (szándékosan) úgy beszél, viselkedik, tesz, hogy beszédéből, tetteiből – bár nem derül ki belőle világosan –, gyanítani lehet, illetve lehessen egy ki nem mondott dolgot.

A politikusok közül néhányan mesterien sejtetnek. A nő csak finoman sejteti a tolakodó férfival, hogy közeledése nem kívánatos számára.


2. Ráutal; egy esemény, dolog, körülmény, változás bizonyos gyanúra, következtetésre ad okot, alkalmat, lehetőséget.

Az újsághírek egyöntetű témája már sejteti a közelgő változást. A média rejtett módon befolyásolja a közvéleményt azzal, hogy a fontos dolgokat csak sejteti.


3. Mutatni enged; nem nyílt vagy közvetlen módon mutat egy látványt.

A táncosnő selyemruhája szépen ívelő csípőt sejtet. – Egy ruha inkább sejtessen, mint mutasson – vallja egy divatszakértő.


4. Irodalom: Az olvasónak sugalmaz; az olvasó figyelmét úgy irányítja, hogy egy később bekövetkező fordulatot előre gyanítson.

Az író a detektívtörténetében sejteti, hogy a nyomozó nem jó felé indul el a nyomozásban. A könyv lapjai sejtetik, hogy ennek a beszélgetésnek még lesznek következményei.


Eredet [sejtet < sejt (ige) + -et (igeképző)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 7 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)