Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Hajlam szó jelentése

hajlam (főnév)

1. Tartós vonzódás egy tevékenység végzésére. Születési adottság vagy megszokás által létrejött, az átlagosnál nagyobb és tartósabb hajlandóság egy tevékenységgel, tárgykörrel foglalkozásra, azzal kapcsolatos tevékenységre; készség, rátermettség egy művészeti ág, hivatás végzésére vagy egy beállítottság, hozzáállás szerinti életre.

A híres festőművész művészi hajlama már kora gyermekkorában megmutatkozott. A lány meggyőződéssel vallotta korábban, hogy hajlama van az elhízásra, de ahogy elhagyta a cukrot, csodálkozva látta, hogy lefogyott.


2. Orvosi: Fogékonyság a betegségre; a szervezet olyan (feltételezett) tulajdonsága, hogy bizonyos betegségekkel szemben csökkent az ellenállása, és ezért azokat könnyen megkapja.

A szívbetegségekre való hajlam nem az embertől, hanem az életmódjától, stresszt okozó környezetétől függ. A hajlamot állítólag meg lehet állapítani gyakorisági alapon, de nem elég alapos annak kivizsgálása, hogy tényleg létezik ilyen ok, mert az is lehet, hogy ezek az emberek „csupán” fokozott stressznek vannak kitéve.


3. Régies: Szerelmi vonzódás; látható ok nélküli vonzalom egy másik személy felé.

A férfi az első pillanattól fogva hajlamot érez, ahogy meglátja a csinos nőt. A kettejük közti hajlam idővel kiteljesedik.


Eredet [hajlam < hajl(ik) + -am (főnévképző)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 34 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)