Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Gyér szó jelentése

gyér (melléknév)

1. Ritkán nőtt (szálas/ágas növényzet, bokor-, facsoport, haj, szőrzet), aminek részei, szálai egymástól aránylag távol állnak, nem tömöttek, nem sűrűn bújtak elő (a talajból, fejből, bőrből).

A fiatalember gyér szakálla sajátos külsőt kölcsönzött neki. A kirándulók bemennek a gyér erdő fái közé.


2. Kis létszámú (csoport, gyülekezet, közönség), amelybe kevesen tartoznak, nincs sok tagja.

Az új vallás követői kezdetben csak gyér közösségekbe tömörültek. A városban korábban az ázsiai bevándorlók gyér csoportja élt: néhány család csak. A film bemutatója csak gyér közönséget vonzott.


3. Ritkán megjelenő, mutatkozó (jelenség, ember, állat, eset, történés), amely időbeli vagy térbeli egymásutánjában viszonylag nem sűrű; időben nagyobb közökkel elhúzódó, térben nagyobb területen elszóródó.

A gyér esőzés nem segített a mezőgazdaságnak. A hidegfront csak gyér havazást okozott. A valaha gyér lakosú Alföldön ma már jóval nagyobb a népsűrűség. A gyártási hibák gyér előfordulása magas minőségről tanúskodik.


4. Nem elég erős (hatás, fény, jelenség), amely nem elegendő egy célra, nem ér el egy olyan küszöböt, amelyet meghaladva már jelentős lenne.

A gyér fény mellett nem lehet olvasni a szem megerőltetése nélkül. A szobából kiszűrődő gyér hangokból nem lehetett kivenni, hogy mi történik bent. A falusi utca gyér közvilágítása csak arra volt jó, hogy az ember nem ment bele az árokba.


Eredet [gyér < ómagyar: gyér < ősmagyar: gyir (gyér) < dravida: siru (ritkul)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 7 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)