Erkölcs szó jelentése
erkölcs (főnév)
1. Életviteli szabályok. A társadalomban elfogadottnak és helyesnek tartott emberi magatartást, cselekedeteket kötelezően meghatározó, koronként és közösségenként változó megegyezések, elvárások összessége. Ezeket a szabályokat a tapasztalat alapján hozzák létre, és közmegegyezéssé válnak, mert fenntartják a csoport létét, sikeres működését. Ez alapján tudható, hogy mi helyes és mi helytelen a közösség szabályai szerint.
A társadalom uralkodó erkölcse idővel változik. Amit ma megenged az erkölcs, azt száz évvel ezelőtt még lehet, hogy tiltotta.
2. A magatartási szabályok megvalósulási módja. Az a mód, ahogy egy személy vagy közösség életviteli szabályait cselekedeteiben, életmódjában érvényesíti, amennyire megvalósítja, illetve mértéknek tekinti azt.
Korunkban inkább a laza erkölcs a jellemző az emberek legtöbbjénél. Egy csoport annál sikeresebb, minél erősebb az erkölcse.
3. A szerelmi életben, nemi vonatkozásban elfogadott magatartás, ami meghatározza, hogy mi a kívánatos és mi nem ezzel kapcsolatban.
A vallásos családokban nagyon vigyáznak a lányok erkölcsére. Az átmulatott éjszaka után megfeledkeztek az erkölcsről.
4. A jó és a rossz megkülönböztetésének a képessége. Ez a személy műveltségéről, józan eszéről és ítélőképességéről tanúskodik.
Az erkölcs az ember veleszületett érzéke. A társadalom romlása megkérdőjelezi az ember saját erkölcsét. A vallásos ember erkölcse szilárdabb, mint a vallástalané.
5. Régies, népies: Rossz lelki természet, a józan észre nem hallgató makacsság, makrancos önfejűség.
Nem bírok a férjem erkölcseivel, amit egyszer a fejébe vesz, attól nem tágít. Az erkölcse mindig a kocsmába viszi az uramat.
Eredet [erkölcs < ómagyar: erkölcs < ősmagyar: árkölts (szokás) < dravida: orlukkal, orlugal (szabály, útmutatás) < orlugu (vezet)]
