Harmonika szó jelentése
harmonika (főnév)
1. Kézi hangszer, amely billentyűkkel és gombokkal ellátott kezelőfelülettel rendelkezik. Apró nyelvsípjait egy kihúzható és összenyomható, fűrészfogakra emlékeztető módon redőzött fújtató szólaltatja meg.
A zenész a nyakába akasztott harmonikán játszik a téren. A csendes nyári délutánon egy közeli lakodalomban harmonika szól.
2. Kis fúvós hangszer, amely téglalap alakú és apró rekeszeiben lengő nyelvsípok vannak, a szájon át kifújt és beszívott levegő segítségével szólaltatható meg.
Az apa a vásáron vett a fiának egy olcsó harmonikát. A Volt egyszer egy vadnyugat című filmben szépen szól a harmonika.
3. Régies: Üveges hangszer. A hangmagasság sorrendjében egymásba illesztett s forgatható tengelyen, szekrényben elhelyezett üvegcsészékből álló hangszer, amelyet a játékos pedállal hozott működésbe, és ujja hegyének érintésével szólaltatott meg.
Az öreg zenész kitolja az udvarra a harmonikát, és elkezd játszani rajta. A harmonika különös üveghangzása visszhangzott a bérház udvarában.
4. Hangszerhang, amit a kézi fúvós hangszerek egyikének a megszólaltatásával keltenek.
A távoli harmonika beszökik a nyitott szobaablakon. A lagziban néhányan harmonikára táncolnak, amikor a zenekar pihen.
5. Hangszeres játék, amely a kézi fúvós hangszerek egyikének a megszólaltatása.
A gyerek a zeneiskolában harmonikát tanul. Sokszor késő délutánig harmonikát gyakorol.
6. Műszaki: Hajtogatott alkatrész, amely a hangszer fújtatójához hasonlóan széthúzható.
A régi fényképezőgépek harmonikája nem engedte át a fényt. A szűk helyen nem fér el egy rendes ajtó, csak egy harmonika.
Eredet [harmonika < angol: harmonica (üvegharmonika) < latin: harmonica (összhangtan) < harmonia (összhangzás, harmónia)]
