Kemence szó jelentése
kemence (főnév)
1. Tűzrakó építmény; téglából vagy sárból rakott, konyhába vagy szobába beépített, néha az udvaron külön felállított nagyobb zárt tűzhely, amelyet kenyérsütésre, gyümölcs aszalására, és ha a szobában van, fűtésre használnak.
A kemencét a konyhából fűtötték, hogy ne legyen füst a szobában. Az idős nagyapa a kemence mellett szeret üldögélni. A pékségben a pék a kenyereket a kemencében süti.
2. Hőkezelő építmény, berendezés, amely tűzálló anyagokból készül magas hőmérséklet létrehozására, illetve magas hőmérsékleten bizonyos anyagok kémiai vagy fizikai változásának előidézésére.
A mészégető kemencében a kibányászott mészkövet égetik ki. Az elkészült üvegpoharakat egy kemencében nagyon lassan hűtik le.
3. Földbe ásott tűzrakóhely; kisebb domb oldalába mélyített üreg mint tűzrakóhely, fölötte lefúrt függőleges lyukkal a füst elvezetése, és a légáramlat felgyorsítása céljából. Magas hőmérséklet elérésére használták.
A kemence léghuzata miatt nagyon erősen égett benne a tűz. A kemencébe tett ércből kiolvadt a fém, amiből nyílhegyet öntöttek. A kemence volt a kohó és üvegolvasztó őse.
Eredet [kemence < ómagyar: kemence < kémény + -ce (főnévképző)]
