Bőgő szó jelentése
bőgő (melléknév)
1. Elnyújtott hangot hallató (szarvasmarha, szamár, vadállat); tompán, mélyen, erősen és panaszosan hangzó (hang).
A bőgő oroszlán a társait hívja vadászatra. A gazda felfigyelt a tehén bőgő hangjára.
2. Hangosan síró (gyerek), aki torkaszakadtából vagy nagyon elkeseredve teszi ezt.
A bőgő kislányt a tanítónő igyekezett megvigasztalni. Az utcán bőgő gyerek nem jó fényt vet a vele levő felnőttre.
3. Erős hangon ordító (személy); hangosan és durván kiabáló vagy éneklő (személy).
A kocsmából kilépő, nagy hangon bőgő társaság felverte az utca csendjét. Az ordítva bőgő férfire furcsán néztek a körülötte állók.
4. Erős hangot adó (természeti jelenség); tompán, mélyen morajló vagy zúgó (szél, vihar, vízfolyás).
A bőgő orkán fákat döntött ki. A bőgő áradat vadul vágtatott végig az utcán.
Eredet [bőgő < bőg + -ő (melléknévképző)]
