Kínai szó jelentése
kínai (melléknév)
1. Nyelv és írás; a Kelet és Dél-Kelet Ázsiában beszélt sino-tibeti nyelvcsalád fő nyelve, amelyet a mai Kínában, Tajvan szigetén és Szingapúrban beszélnek. A nyelvnek számos beszélt változata van, amelyek eléggé élesen eltérnek egymástól, és a több mint háromezer éve egyetlen szabványként elfogadott írás köt össze. A nyelv jellegzetessége, hogy a szavak alapvetően egy szótagból állnak, nem létezik benne ragozás. Minden egyes szótag sajátos zenei hangsúllyal rendelkezik. Ezeknek a hangsúlyoknak a száma tájegységenként és nyelvjárásonként változik. A legelterjedtebb mandarin – hivatalos kínai – nyelvben négy ilyen hangsúly van, a déli nyelvekben pedig 6–10.
A kínai írás több tízezer jelből áll. Ma egy művelt kínai anyanyelvű ember 3500–4000 írásjelet ismer. A kínai nyelv legközelebbi rokonának a tibeti tekinthető. A kínai írásnak - így a nyelvnek is - van latin betűs átirata is.
2. Kínával kapcsolatos (kultúra, hely, szokás, ételek, dolog), a kelet-ázsiai országra, az ott lakó vagy onnan származó népre, e nép egy tagjára jellemző.
A kínai kultúra több ezer éves. A szoba sarkában áll egy értékes kínai porcelán váza. A kínai éttermek szerte a világon népszerűek.
3. Kínából származó (tárgy, eszköz, gép, berendezés, árucikk, termék).
A kínai termékek minősége egyre jobb. Nem is gondolná az ember, hogy egy márkás termékről kiderül az, hogy kínai gyártmány.
Eredet [kínai < Kína + -i (melléknévképző)]
