Mérce szó jelentése
mérce (főnév)
1. Finom hosszmérő műszer, amely pontos beosztással működik.
A műszerész mércéje tizedmilliméter pontosságú. Az esztergályos egy mércével ellenőrzi a kész munkadarabot.
2. Hosszúság- vagy magasságmérő, centiméteres beosztású rúd.
Az osztály tanulói a mérce alá állnak a gyermekorvosi rendelőben. A szövetáruboltban az eladó egy mérce segítségével méri a kért szövetet.
3. Átvitt értelemben: Joggal támasztott igény; jogos elvárás, amit egy személytől, dologtól bizonyos szempontból megalapozottan elvárhatunk, megkövetelhetünk; mérték, követelmény.
A törvényes mércét be kell tartani a hatósági döntéshozatalkor. Az árunak ki kell elégítenie a minőségi mércét.
4. Vegyipari: Mérőedény; üvegből készült, milliméterekre beosztott, alul talpas, felül nyitott, csőszerű edény, amelyet különféle folyadékok, híg vegyszerek mérésére használnak.
A gyógyszerész mércéből adagolja a hatóanyagot. A vegyész a savat egy mércéből önti a vegyülethez.
5. Elavult: Régi térfogatmérték; egy negyed vékának, máshol egy vékának (25–30 liter) megfelelő űrmérték.
A kocsis egy mércével kért a zabból. A gazda mércét használ a búza kimérésére.
Eredet [mérce < mér + -ce (főnévképző)]
