Középkor szó jelentése
középkor (főnév)
1. Történelem: A történelem középső szakasza az ókor és újkor között; a katolikus vallású Európa időszaka.
A középkor kezdetét a történészek a Nyugatrómai Birodalom bukásától (476) számítják, végét pedig Amerika felfedezéséhez (1492), illetve a reformáció kezdetéhez (1517) kötik. A középkor szerepének leértékelése a felvilágosodás korához (18. század) köthető.
2. Történelem: Történelmi társadalmi állapot, kor, amely ennek (1) gazdasági, társadalmi, politikai és művelődési rendszere, szellemi, érzelmi világa. Fő vonásai: a földbirtokon alapuló hatalom, királyság vagy császárság, a katolikus egyház uralkodó szerepe.
A középkorban több nagy járvány pusztított Európában. A középkorra jellemző volt a latin nyelv használata. A középkorban még alig volt ipari termelés. A középkor építészete főleg várak és templomok formájában maradt fenn.
3. Átvitt értelemben: Az elmaradottság kora, az erkölcsi romlottság és nyílt erőszak korszaka.
Az ország elmaradottsága a középkort idézi. A középkorra jellemző állapotokból sok ma is fennmaradt.
4. Régies: Felnőtt kor, amelyet az ember életében az ifjúkor és az öregkor között él át.
Az igazgató középkora közepére érte el ezt a beosztást. A férfi középkorának második felében alapított családot.
5. Régies, földtan: A dinoszauruszok kora, amely földtörténeti ókor és újkor közé eső nagy – 180 millió évig tartó – kor, amelynek jellemző kőzetei a mészkövek, dolomitok és márgák, és jellemző állatai az óriás hüllők.
A földtörténeti középkort a szaknyelv középidőnek nevezi, ami latinul mezozoikum. A középkor nagy korszakai a triász, jura és kréta.
