Adottság szó jelentése
adottság (főnév)
1. A sikeres életet segítő tulajdonság vagy képesség. Egy személy természetéből adódó, őt az életben segítő tulajdonsága vagy képessége, amit nem képzéssel, tanulással, gyakorlással szerzett meg, hanem veleszületett hajlamaiból fakad.
A zenekar dobosának adottsága van a zenéhez. A lány szépsége olyan adottság, amit úgy akar kihasználni, hogy színésznőnek készül.
2. Meghatározott körülmények összessége egy helyzetben, amelyeket figyelembe kell venni.
A kialakult helyzet adottsága miatt nehezen képzelhető el a siker. A vállalkozások alapításánál a helyi adottságokat és a település igényeit is számításba kell venni.
3. Átvitt értelemben: Értékek összessége; egy helyen meglévő előnyös jellemzők, értékek, amikből haszon származik.
A város adottságaiból adódik, hogy a kereskedelme már korán virágzásnak indult. A földrajzi adottságok meghatározzák egy vidék gazdasági arculatát.
4. Filozófia, régies: Szerzett ismeretek; már létező adatok, tények, amelyekből következtetés vonható le.
A filozófus érvelése a tárgyra vonatkozó adottságokból indul ki. Az adottságokhoz közvetlen megfigyelés útján juthatunk.
Eredet: A szó eredete elérhető az előfizetéses rendszerben.