Lant szó jelentése
lant (főnév)
1. Húros hangszer, amit ujjakkal pengetnek. A lant fából készült, hosszúkás, mandula alakú, alul kiszélesedő és félgömbszerűen kidomborodó, rövid nyakú, hat húrú hangszer.
A lant a 12. és 18. század kötött volt a legelterjedtebb. A szerelmes ifjú lanttal kísérte kedveséhez szóló énekét.
2. Zene: Ókori húros hangszer, amin pengetővel játszottak; líra. A húrok kifeszítésére kecskeszarvból készült, vagy azt utánzó keretet használtak.
Lanton az ókori görögök és rómaiak játszottak. A verseiket előadó költőket gyakran kísérték lanttal.
3. Átvitt értelemben: A versírás tevékenysége, amely személyes hangvételű, művészi igényű alkotás; költészet.
A szerelemes fiú a lanthoz fordul, hogy megírja érzelmeit a kedvesének. A fiú a pár hónapig tartó fellángolás után elfordult a lanttól, és azóta nem ír több verset.
4. Régies, elavult, átvitt értelemben: Csúnya, gonosz vénasszony; szipirtyó. Nyelves, veszekedős, rosszindulatú, öregasszony.
A mesék megszokott alakja a lant, aki árva lányt fogad be számításból, és csak dolgoztatni akarja szegényt. A mesében a lant nem engedte el a lányt a huszárral világot látni.
Eredet [lant < német: laute (lant) < arab: al-'ud (lant, „a fa”)]
