Akcentus szó jelentése
akcentus (főnév)
1. Idegenszerű kiejtésmód. Furcsa hangzású mód, ahogy külföldi születésű emberek kissé pontatlan kiejtéssel beszélnek, illetve kimondják a szavakat. Ez tükrözi azt a földrajzi helyet, illetve társadalmi réteget, ahonnan származnak.
Magyar akcentussal beszéljük az angolt. A beszédében jól érzékelhető a szlovák akcentus: furcsán ejti az „á”-kat és az „é”-ket.
2. Régies: Hangsúly, egy-két szó kiejtése nagyobb nyomatékkal.
A magyarban a mondat elején van az akcentus. A mondandód lényegére tedd az akcentust.
3. Régies: Ékezet; írásban a betű hangzását, hosszát módosító jel.
Az akcentus hosszúvá teszi az „o” betűt, és „ó” lesz belőle. Ha még egy akcentust ráteszünk, akkor már a hangja is változik, és „ő” lesz.
Eredet [akcentus < latin: accentus (hangsúly, beszéd dallama) < ad‑ (-hez) + cantus (ének, éneklés) < cano (hangot kiad, énekel)]
