Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Igyekezik szó jelentése

(Igyekszik szócikkből átirányítva)

igyekezik, igyekszik (ige)

Hurry.jpg

1. Törekszik érte; mindent megtesz egy cél érdekében; egy eredmény elérésén iparkodik; egy hatás elérésén, egy feladat teljesítésén, egy probléma megoldásán fáradozik.

A sportoló azon igyekezik, hogy bejusson az olimpiai keretbe. A szorgalmas diák azon igyekezik, hogy felvegyék az egyetemre.


2. Megelégedés elérésére törekszik; azt akarja, hogy megállja a helyét, hogy munkájával, magatartásával dicséretet kapjon.

A gyerek nagyon igyekszik az iskolában, hogy ötöst kapjon, ezért bemagol mindent. Az alkalmazott azon igyekszik, hogy a főnöke felfigyeljen a munkájára.


3. Munkájában, cselekedetében siet.

A munkás igyekezik, hogy a műszak végére teljesítse a normát. A szerelő igyekezik, hogy még sötétedés előtt befejezze a javítást.


4. Egy határozott irányba megy, egy cél felé (gyorsan) halad.

A gyerekek hazafelé igyekeznek az iskolából. A szülők reggel munkába igyekeznek.


Eredet [igyekezik < ómagyar: igyekszik < ősmagyar: idek, igyeh, igyekü (igyekezet, sietség) < dravida: iyakku (hajt, vezet)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 7 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)