Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Szolga szó jelentése

szolga (főnév)

Servant.jpg

1. Szerződéses alkalmazott, aki megszabott bérért egy személy háztartásában, gazdaságában vagy a személye körül fizikai munkát végez.

Régen a katonatiszt mellett volt egy szolga is, aki a ruhájával, csizmájával, szállásával törődött. A csengetésre a szolga kiment ajtót nyitni.


2. Akinek parancsolnak; az a személy, aki függőségben van másoktól, nem teljesen szabad, engedelmességgel tartozik.

A középkor hajnalán a király szolgáiból lettek a nemesek. Aki elveszti a szabadságát, az szolga lesz. A tudatlanság szolgát csinál.


3. Átvitt értelemben: Függő viszonyban levő személy, aki önként vállalta azt, hogy egy személyért, célért, eszméért, közösségért dolgozzon.

A tanító a nép szolgája. Egy vallás szolgája mindent megtesz azért, hogy hitét terjessze másoknak is. A kommunizmus hű szolgái mindig teljesítették azt, amit a főtitkár mondott. A vezér szolgája mindenhová követte az istenített személyt.


4. Régies: Hivatalsegéd, aki szellemi munkát végző intézménynél, hivatalban a fizikai munkát végző alkalmazott; altiszt.

A szolga elvitte a hivatal postáját. Az iskolaszolga tanítás után kitakarította a tantermeket.


5. Tájszó, régies: Faeszköz, amit a csizma lehúzásához használnak.

A gazda fogta a szolgát, és lehúzta vele a csizmát. A szolga ott volt a konyhában a székhez közel, hogy hamar kéznél legyen.


Eredet [szolga < ómagyar: szolga < sumér: szukal (szolgál)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 73 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)