Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Megváltás szó jelentése

megváltás (főnév)

1. A rossztól, kártól, kíntól való megmentés, megmenekülés.

Annyira szenvedett a beteg, hogy megváltás volt neki a halál. A munkahelyváltozás egy megváltás lett számára, mert már annyira megromlott a viszonya a kollégáival.


2. Vallási: Az embert a jelenlegi – anyagba és bűnbe süllyedt, leromlott erkölcsi – állapotából a tiszta szellemi létezésbe visszahelyező folyamat vagy tett. Ez magában foglalja a bűnöktől, azok következményeitől való megszabadulást, az ember és a Teremtő (az Isten), illetve a világ egésze közötti harmónia visszaállítását.

A vallások célja a szellemi megváltás, a lelki fájdalom megszüntetése. A buddhizmus a megváltást a tudással és bölcsességgel köti össze. A keresztény megváltás Jézus Krisztus személyéhez kötődik. Az ázsiai vallásokban a megváltás magában foglalja az újjászületések szakadatlan körforgásából való megszabadulást is.


Eredet [megváltás < meg- (igekötő) + vált + -ás (főnévképző)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 0 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)