Karácsonyi vásár

Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Kosz szó jelentése

kosz (főnév)

1. Szennyező anyag, piszok; használat vagy hosszú ideig tartó állás közben rákerült bármilyen anyag, ami beszennyez vagy piszkossá tesz egy használati tárgyat, ruhát, öltözéket, lábbelit, helyet, felületet.

Az anyáknak nagy türelem kell, mert a gyerekek ruhájára rendszeresen kerül kosz játék közben. A takarítás nélkül maradt lakásban megtelepszik a kosz. A használat nélkül elől hagyott cipőre rárakódó por kosz lesz rajta.


2. Átvitt értelemben: Megvetett ember, akit utálnak, mert jellemtelen, aljas alak, vagy ilyennek tartott ember.

A főnökről a munkások között elterjedt, hogy egy kosz, mert nem engedi a lógást. A másokat rossz hírbe hozó koszt nehéz rajtakapni azon, amikor mesterkedik.


3. Orvosi: Bőrbetegség; általában szőrzettel borított bőrön, főleg fejbőrön jelentkező, egy fonalgomba okozta betegség, amelynek következtében varszerű tömegbe összeálló, lencsényi gombatömegek keletkeznek.

A gazda észreveszi a koszt a kutyája fején. A kosz miatt elviszi a kutyát az állatorvoshoz. A gondozatlan ember szakállában megtelepedik a kosz.


4. Állatorvosi: Varszerű képződmény, amely egy tömegbe összeálló. lencsényi gombatömeg, ennek (3) a betegségnek az eredménye és tünete.

A kosz meglátszik a kutya szőre közt. A kosz nagyon elterjedt az állat fején.


5. Régies, tájszó: Növényi betegség, amely bizonyos takarmánynövényeket támad meg. Ennek okozója egy élősködő növény, az aranka egy fajtája.

A gazda mérgelődik, mert a lucernájában megtelepedett a kosz. A kosz könnyen elszaporodhat a táblán, ezért ki kell irtani a megfertőzött növényeket.


Eredet: A szó eredete elérhető az előfizetéses rendszerben.



Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 18 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)