Klasszicizmus szó jelentése
klasszicizmus (főnév)
1. Általában az ókori görög-római műveltség, irodalom, művészet hatásán alapuló, a ideális művészi eszményt követő szellemi, művészeti irány, amely később új elemeket is magába olvasztott.
A klasszicizmust a világosság, a forma egysége, tisztasága, általánosításra törekvő eszményítés, választékos méltóság jellemzi. A klasszicizmus alkotásai mai is magas minőséget képviselnek.
2. Irodalmi: Irodalmi stílus; a 18. század közepétől a 19. század közepéig Európában, a nemesi, udvari művelődés körében kialakult ókori görög-római értékeket mintaképül tekintő műfaj és irányzat, amely az ókori művek formáit, szigorú szerkezeti és stílusbeli sajátosságait vette át több-kevesebb önállósággal.
A klasszicizmus az irodalomban merev szabályokat alkotott, hogy minél inkább hasonlítson az antik példaképre. A klasszicizmusban az érthetőség, a világos, áttekinthető kompozíció alapkövetelmény volt.
3. Művészettörténet: Képzőművészeti stílus; a 18. század végén egész Európában elterjedt képzőművészeti és építészeti irányzat, amely az ókori görög és római, valamint a reneszánsz művészet hagyományait és stílusát követte, bizonyos önállósággal.
A klasszicizmus szépségideálja szerint a természetet kell ábrázolni, de csak a szépet. A klasszicizmus építészetében egész Európában az ókori görög-római templomok mintáját követték, függetlenül attól, hogy mit építettek: templomot, tőzsdepalotát, múzeumot vagy színházat.
4. Zene: Zenei stílus; a 18–19. század fordulóján kialakult zenei irányzat, amelyet a nagy műfajok uralma, a mű egészének tudatos megszerkesztésére, tökéletes egységére törekvés jellemez.
A zenei klasszicizmus Haydn, Mozart és Beethoven művészetében érte el tetőpontját. Ma is hallhatók a hangversenytermekben a klasszicizmus idején alkotott művek.
Eredet [klasszicizmus < klasszik(us) + -izmus (főnévképző)]
