Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Kereszténység szó jelentése

(Keresztyénség szócikkből átirányítva)

kereszténység, keresztyénség (főnév)

Keresztény.jpg

1. Vallás: Egyistenhívő vallás. Hívei abban hisznek, hogy a világot az öröktől fogva létező egyetlen isten teremtette, és egyszülött fia, Jézus Krisztus kereszthalálával és feltámadásával megváltotta bűneitől az emberiséget. Szent írásait a Biblia foglalja össze, amely két fő részből, az istennel kötött Ó- és Újszövetségből áll.

A kereszténységnek három fő irányzata a katolicizmus, az ortodox görög keleti vallás és a protestantizmus. A kereszténység egy az öt világvallás közül. A kereszténység magát az embert megszabadító egyedüli végső igazságnak tartja.


2. Vallás: A keresztény vallás fennállásának, létének ideje, időtartama.

A kereszténység előtt csak egyetlen egy istent hívő vallás volt: a zsidó vallás. A kereszténység első évszázadai üldöztetéssel teltek.


3. Vallás: A keresztény vallás erkölcsi tanításainak megfelelő gondolkodási mód, magatartás, életvitel.

A pap egész élete a kereszténység élő példája volt. A családban a kereszténység leginkább a nagyszülők gondolkodásában mutatkozott meg.


4. Vallás: Személy, csoport, nép keresztény volta, jellege.

A kereszténység nem sokat látszott a fiatal nemzedék életvitelén, hiszen még templomba se jártak, holott gyerekként hittant is tanultak. A törökök a Balkánon egy időre győzelmet arattak a kereszténység fölött.


5. Vallás: A keresztények összessége.

A pápa azt szeretné, hogy az egész kereszténység hallgasson a szavára. A kereszténység elterjedése a 15. századtól a 20. századig töretlenül növekedett.


Eredet [kereszténység < keresztény + -ség (főnévképző)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 104 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)