Kengyel szó jelentése
kengyel (főnév)
1. Lószerszám lábtartója; a nyereg két oldalára szíjjal rácsatolt, lezárt félkörhöz hasonló alakú eszköz, amelyet rendszerint acélból vagy rézből készítenek. A lovas nyeregbe szálláskor és lovagláskor ennek alsó, megfelelően kiképzett részére támasztja a talpát.
A kengyelnek nem csak kényelmi szerepe van, hanem az is fontos, hogy a lovas sokkal szabadabban mozgathatja felsőtestét, mint nélküle tehetné. A kengyel így a lovas harcos előnyét is jelentette azokkal szemben, akinek még nem volt kengyele. A kengyelt tartó szíj hosszát a lovas méretéhez kell igazítani.
2. Műszaki: Ívelten villás alkatrész, amely félkör vagy „U” alakú szerkezeti elem egy alkatrész körülfogására, rögzítésére vagy tartására.
A gyógyszertári mérleg kengyele tartja a tányérokat. A két rúd kengyellel csatlakozik egymáshoz.
3. Építészet: Acélbetét a vasbeton tartószerkezeteket összefogására. Ez vasbeton szerkezetű gerendák, oszlopok főbetéteit összefogó eleme, amely rögzíti őket, eltolódásukat megakadályozza, és lehetővé teszi, hogy a vasváz összeszerelve készüljön el.
A kengyel összehegesztése után került fel a beton a következő szintre. A kengyel rugalmasabbá teszi a betonszerkezetet.
4. Anatómia: Az egyik hallócsontocska a középfülben, amely ehhez (1) némileg hasonló alakú, és a üllőhöz tapad.
A kengyel közvetlenül vezeti át a rezgést a csigára. Ha a kengyel megsérül, akkor az ember nem fog hallani, mert hiányzik az a rész, ami a dobhártyán ébredő rezgést tovább vezeti.
5. Tájszó, régies: Ruharész; ruhán pánt- vagy kantárszerű elem (például nadrágtartó, talpalló).
A katonatiszti nadrág aljára varrt kengyel tartja feszesen a nadrágot viselés közben. A kisgyerek vállán kengyel tartja a nadrágját.
Eredet [kengyel < ómagyar: kengyel < ősmagyar: gangoló (kengyel, „felhágó”) < dravida: anga-badi (kengyel, „hágó lépcső”)]
