Istenség szó jelentése
istenség (főnév)
1. Természetfölötti létező; olyan lény, aki felette áll az anyagi világnak.
A több istent hívő vallásokban sok istenség van. Az ókorban külön istensége volt sok természeti jelenségnek, például a szélnek, viharnak.
2. Átvitt értelemben: Befolyásos személy, aki a hatalom, a tekintély vagy a gőg magaslatából embertársai fölött áll, illetve magát ilyennek képzeli.
A kisváros istensége nem akarta elhinni, hogy valaki feljelentette őt a rendőrségen. Egy diktátor sokszor istenségnek képzeli magát.
3. Átvitt értelemben: Vacak, limlom dolog, ingerült lelkiállapotban durván kifejezve.
– Hagyd az egész istenséget, menjünk már haza! – Ne vacakolj azzal az istenséggel, úgyse lesz jobb!
4. Vallási: Természetfölötti lényeg, a teremtő mibenléte a vallás tanítása szerint.
Az istenség fogalmával a teológia foglalkozik. A keresztény hit szerint Jézus istensége vitathatatlan.
5. Filozófia: Az isten fogalma, a teremtő eszméjének kifejeződése egy filozófia-rendszerben.
Az istenség eszméje már megjelent az ókori görög filozófusoknál is. Az adott időszak istenség-fogalmán érződik a kor szemlélete.
6. Régies: Jámbor élet; mélyen vallásos életvitel, gondolkodásmód.
Az idős asszonyt áthatotta az istenség, minden reggel elment a templomba. Az istenség jellemző volt egész életére: sokat imádkozott, és egy hangos szava sem volt a sorsa ellen.
Eredet [istenség < isten + -ség (főnévképző)]
