Iránytű szó jelentése
iránytű (főnév)
1. Tájékozódást segítő eszköz; függőleges tengely körül szabadon lengő, mágnesezett acéltű vagy acéllapocska, amely a földmágnesség hatására mindig észak felé mutat, és ezáltal a földrajzi tájékozódást megkönnyíti.
A nyílt óceánok átszelése akkor vált lehetségessé, amikor a hajókon elterjedt az iránytű használata. Az igazi turista iránytűvel vág neki a hegyeknek.
2. Átvitt értelemben: Útmutatásul szolgáló pont, kimagasló hely, jellegzetes építmény, amely segítségével a kívánt cél, hely felé lehet haladni.
A kirándulók a távoli templomtornyot tekintik iránytűnek, amikor a falu felé mennek. A hegycsúcson levő kilátó a túrázók iránytűje a hegynek felfelé menet. Amikor autóval átmegyek egy nagyvároson, a nap az iránytűm: ahhoz igazodva tudom tartani az irányt.
3. Átvitt értelemben: Vonatkoztatási pont, elv, elgondolás, amihez egy cselekvést, magatartást biztonsággal hozzá lehet, illetve kell igazítani.
Az életbölcsességek iránytűként szolgálhatnak életmódunk kialakításakor. A tanár úgy gondolja, hogy néhány tanácsa iránytű lehet a tanítványai számára.
Eredet: A szó eredete elérhető az előfizetéses rendszerben.
