Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Gúla szó jelentése

gúla (főnév)

1. Csúcsos test, térbeli idom, amelyet három-, négy- vagy sokszögű alaplap és annyi háromszögű, egy csúcsban összefutó oldallap határol, ahány oldalú az alaplap.

Az iskolában megtanuljuk, hogyan számítható a gúla térfogatának és felszínének nagysága. A tanár néhány gúlát mutat a tanulóknak szemléltetésül.


Gúla.jpg

2. Forma, amely a csúcsos testhez hasonlít; ilyen tárgy vagy kisebb részekből álló ilyen alakú rakás, halom.

Az építkezésnél a köveket gúlákba halmozzák. A katonák a tábortűz mellett a puskáikat gúlákba rakják.


3. Piramis; a fáraók terméskőből épült négyzet alapú, ilyen csúcsos test alakú hatalmas síremléke.

A gúlát az egyiptomi nép a fáraó parancsára emelte, a munkások meghatározott ideig dolgoztak rajta, és váltották egymást. A gúla építésénél rabszolgák (például hadifoglyok) is dolgoztak. Kairó mellett több gúla magasodik.


Gúla2.jpg

4. Sport: Csoportos mutatvány talajtornában, cirkuszban, amelyben néhány tornász a csoport többi tagját a vállán vagy kezével tartja, és a csúcsos testhez hasonló, felfelé keskenyedő alakzatot alkot.

Az előadás egy gúla bemutatásával végződik. A gúlát tíz tornász alkotja.


Eredet [gúla < olasz: guglia < aguglia (gúla, toronycsúcs) < latin: acucula, acula (tűcske) < acus (tű)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 56 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)