Dialektika szó jelentése
dialektika (főnév)
1. Filozófia: Gondolkodási módszer, amely alkalmazásával a különféle fogalmakban levő feltételezett belső ellentétek felismerése után, azok magasabb rendűnek tekintett egyesítése, feloldása útján halad a gondolkodó előre.
A dialektikát a fizikai világra alkalmazva eljuthatunk a newtoni mechanika törvényeihez. A dialektika előretörése Hegel nevéhez kötődik, aki német filozófus volt (1770–1831).
2. Filozófia: Fejlődés magyarázata; a mozgásnak és fejlődésnek a valóság természetében rejlő feltételezett ellentmondáson, feltételezett ellentétes erők kölcsönhatásán alapuló indoklása, és így leírt folyamata.
A történelem dialektika alapú szemlélete vezetett el a marxizmushoz. A darwini evolúció elmélete a fajok eredetére alkalmazza a dialektikát.
3. Filozófia: Érvelési módszer; az ókori görög filozófiában az a módszer, amellyel a vitatkozó az igazságot az ellenfél érvelésében előforduló ellentmondások felderítése és feloldása útján állapítja meg.
A filozófus a dialektika segítségével bizonyította be igazát a nyilvános vitában. Attól, hogy az ellenfele rosszul érvelt, még nem biztos, hogy a dialektikával az igazsághoz jutott el. A középkorban a dialektikát a keresztény hit védelmében alkalmazták a teológusok.
Eredet [dialektika < görög: dialektiké tekhné (a vitatkozás művészete) < dialegomai (megvitat) < dia- (át, keresztül) + lego (beszél)]
