Csatló szó jelentése
csatló (főnév)
1. Népies: Tehertartó eszköz. Faág vagy karó, amellyel a szekérre rakott teher összetartó láncát megfeszítik.
A kocsis meghúzta a csatlót. A csatló a nagy feszítő erőtől eltörött, új csatlót kellett szerezni.
2. Népies: Vaspálca, amely az első tengellyel összeköti a szekér keresztrúdjának (régiesen: felhércnek) a végét.
A csatló elhasználódott és eltörött. A kovács új csatlót készített a szekérhez.
3. Népies: Kantárszíj, amely a szilaj ló száját feszíti.
A lovas megigazította a csatlót a ló fején. A csatló meghúzásakor a ló felkapta a fejét.
4. Zene: Összekapcsoló rész. Orgonában az a berendezés, amellyel 2–4 billentyűzet összekapcsolható.
Az orgonista meghúzta a csatlót, így megváltozott a hangszer működése. A csatlót csak ritkán használta.
5. Vasút: Acélrúd, amely a mozdony meghajtott kerekeit a vonó erő fokozása végett összekapcsolja.
A hegymenetben a csatló megnövelte a mozdony erejét. A csatló jól működött, a hajtott kerék nem pörgött meg, és a mozdony képes volt felhúzni a hegyre a hosszú szerelvényt.
6. Elavult, villamosság: Csatlakozó. Szigetelt villamos vezeték meghosszabbítására és összekötésére használt, dugóból és aljzatból álló csatlakozó.
A nagy villámlás miatt az asszony a falból kihúzta a csatlót. A vasaló dugóját egy csatlóba dugta be az asszony.
7. Régies, elavult: Hintón a szolga állóhelye.
Indulás előtt fellépett a csatlóra a lakáj. Amint megállt a hintó, már le is ugrott a csatlóról, hogy azon nyomban kinyithassa az ajtót.
Eredet [csatló < csat(o)l + -ó (főnévképző)]
