Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Kálvária szó jelentése

(Calvaria szócikkből átirányítva)

kálvária (főnév)

Golgota.jpg

1. Vallási: A názáreti Jézus kivégzésének helye az evangéliumok szerint Jeruzsálemben.

Jézust a kálvárián temették el. A kálvária azonosítása kérdéses, de a legvalószínűbb az, hogy a nyugati és az északi városfal találkozásánál lévő „derékszögnél” lehetett.


2. Vallási: Krisztus ábrázolása a kereszten; katolikusoknál a megfeszített Krisztus a két latorral együtt egy képen vagy szoborként megjelenítve.

A pap egy kálváriát kapott ajándékba a hívektől. A szobájában levő kálvária előtt szokott letérdepelve imádkozni.


3. Vallási: A keresztút emlékhelye; Krisztus a Bibliában leírt kínszenvedéseit és kereszthalálát ábrázoló, tizennégy fülkében elhelyezett képből vagy domborműből és három, rendszerint magaslatra állított keresztből álló építménysorozat, amelyet települések határában vagy temetőhöz közel építenek.

Nagypénteken a hívek kivonulnak a kálváriához. Ekkor a pap vezetésével együtt imádkozva járják be a kálváriát.


4. Átvitt értelemben: Szenvedések sorozata, sok testi-lelki szenvedés együtt.

A súlyos beteg kálvárián ment keresztül a műtét előtt. A kálváriája véget ért, amikor újra erőre kapott.


Eredet [kálvária < latin: Calvaria (halottas hely, „koponyák helye”) < calva (koponya)]
Megjegyzés: a latin név az arámi: gulgulta (halottas hely, „koponyák helye”) fordítása.


Nyelvtani adatok

Csak a Reklámmentes WikiSzótár.hu előfizetői számára használható funkció. Bejelentkezés >>>

Kifejezések

Kálváriát jár – (sok nehézségen, megaláztatáson, szenvedésen megy keresztül).


Kálváriát járat vele – (cselekvésével, intézkedésével előidézi, hogy egy személy sok nehézségen, szenvedésen menjen keresztül).


Lezárva 7K: 2012. március 13., 12:47





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)