Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Baptista szó jelentése

baptista (melléknév)

Baptista.jpg

1. Vallási: Felnőttkeresztséget hirdető (egyház, tanítás), aki elutasítja a gyermekkori keresztséget. Hitének kizárólagos alapja a Biblia, hisz a Szentháromságban. Isten minden embernek felkínálja a Jézus Krisztus által szerzett megváltást, így a megtérés által a személy maga dönthet arról, hogy azt elfogadja vagy elutasítja. A hívő keresztsége bemerítés által történik. Az Úrvacsorában (Jézus kenyér képébe átváltoztatott testében) csak a bemerített tagok részesülhetnek.

A baptista hit szerint a teljes Szentírás Istentől ihletett. A baptista vallás szerint csak Jézus Krisztus elfogadásával üdvözülhet az ember.


2. Vallási: Felnőttkeresztséget hirdető egyházhoz tartozó (személy, közösség), azzal kapcsolatos (szertartás, hely, dolog).

A baptista ember toleráns a más vallásúakkal. A baptista közösségek az egész világra kiterjedő segélyezést folytatnak a Baptista Szeretetszolgálaton keresztül.


Eredet [baptista < latin: baptista (baptista, „keresztelő”) < görög: baptizo (vízbe merít) < bapto (bemerül)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 37 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)