Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Kárhoztat szó jelentése

kárhoztat (ige)

1. Egy személyt, közösséget szidalmaz; egy gonosz vagy helytelen tettéért átkoz.

A bajba jutott ember a hivatalt kárhoztatja. – Ne engem kárhoztasson, én csak a kötelességemet végzem – mondja a végrehajtó a fizetésképtelen adósnak.


2. Hibáért megró, korhol, okol, hibáztat egy személyt vagy közösséget egy bekövetkezett kárért, bajért.

A beteg a rosszabbodásáért az orvosokat kárhoztatja. Az igazgató a kevés bevételért az eladási részleget kárhoztatja.


3. Egy kellemetlen állapotba juttat, kínos helyzetbe, nehéz viszonyok közé kényszerít, ennek elviselésére ítél egy személyt, közösséget.

A súlyos betegség tehetetlenségre kárhoztatja az embert. Az anyaghiány leállásra kárhoztatja a gyárat.


4. Vallási: Kárhozatra ítél; bűnös lelket örök szenvedésre, pokolra juttat.

A kereszténység szerint Isten a gonoszokat örök tűzre kárhoztatja. Az utolsó ítéletkor következik be az, amikor a rosszakat örök pokolra kárhoztatja az Úr.


5. Régies, elavult: Kísértésbe hoz, bűnre csábít.

A csábító nő hűtlenségre kárhoztatja a családos férfit. Az édességek látványa nassolásra kárhoztatja a fogyókúrázót.


Eredet [kárhoztat < kárhoz(ik) + -tat (igeképző)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 52 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)