Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Olvasat szó jelentése

olvasat (főnév)

1. Tudományos: Kiejtési mód, nyelvi alak, ahogy egy régi, nehezen vagy többféleképpen olvasható szövegben egy szó, szókapcsolat hangzik, illetve egy értelmezhető jelnek, szóalaknak megfelel.

A történészek vitatkoznak az oklevél egy bekezdésének olvasatán. A helyes olvasat eldöntéséhez nyelvészek véleményét is kikérik.


2. Tudományos, jogi: Szövegmagyarázat, ahogyan egy régi, nehezen vagy többféleképpen értelmezhető szövegben egy szó, szókapcsolat jelentése szól, illetve ahogy ezt a magyarázatot megállapítják.

A régi írástöredék új olvasata megváltoztatja a benne szereplő személyről alkotott véleményt. A kutatók szerint egy bizonyos sornak az oklevélben többféle olvasata van. Az ítélethozatal a bíró saját olvasatát tükrözi a törvény szövegével kapcsolatban.


3. Politika: Törvényszöveg változat egy törvényhozó testületben, amikor egy megvitatott törvényjavaslat szövegén többször változtatnak, amíg el nem érik a már megszavaztatható változatot.

A képviselők csak harmadik olvasatban fogadják el a törvényt. Az első olvasat után még rengeteg észrevétel érkezett a szöveghez.


Eredet [olvasat < olvas + -at (főnévképző)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 7 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)