Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Nemcsak szó jelentése

nemcsak (kötőszó)

Homework2.jpg

1. Más is még az eddig elhangzottakon kívül.

A gyerek nemcsak szépen ír, hanem szorgalmasan tanul. Tegnap nemcsak eső esett, hanem jég is.


2. Az adott határokon kívül még más időpontban vagy helyen.

A jogosítvány nemcsak ez év végéig érvényes, hanem jövő februárig. A kirándulók útvonala nemcsak a forrásig tart, hanem a kilátóig.


3. Többről van szó a közölt mennyiségnél, értéknél.

Az úton nemcsak pár liter benzin fogyott, hanem kiürült az egész tank. A házépítéshez nemcsak annyi tégla kell, amennyit már kihoztak a telekre, hanem jóval több.


4. Fokozást fejez ki.

Az író nemcsak sikeres lett, hanem még gazdag is az eladott könyveiből. A család nemcsak elkölti a pénzét a karácsonyi ajándékokra, hanem még hitelt is vesz fel az új televízióra.


5. Még több történt az eddigi eseménynél; más állapotról, cselekvésről is szó van még.

A szorgalmas lány nemcsak sokat táncol, hanem még jól is tanul. A tanácskozáson nemcsak az elnök beszélt, hanem többen is hozzászóltak.


Eredet [nemcsak < nem (határozószó) + csak]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 206 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)