Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Megismerkedik szó jelentése

megismerkedik (ige)

Megismerkedik.jpg

1. Első alkalommal találkozik egy személlyel úgy, hogy pár szót is vált vele, és megszerzi az első benyomásait vele kapcsolatban, illetve megtud tőle vagy róla néhány alapvető adatot (például nevet, foglalkozást, származást).

A társasági összejöveteleken könnyen megismerkedik az ember számára rokonszenves személyekkel. A későbbi házaspár párkapcsolata akkor kezdődött, amikor megismerkedtek egymással egy házibulin.


2. Fokozatosan tapasztalatot szerez róla; saját élménye, tapasztalata alapján egyre többet tud meg egy jelenségről, kipróbált módszerről, eljárásról vagy más dologról; több és közelebbi ismeretet szerez róla.

A nagylány az anyja segítségével megismerkedik a sütéssel-főzéssel. Az ember felnőve megismerkedik az élet problémás oldalával is, amikor legtöbbször csak magára számíthat. Az iskolában az új tanuló első pár napja azzal telik, hogy megismerkedik az osztálytársaival és az iskola szokásaival.


Eredet [megismerkedik < meg- (igekötő) + ismer + -kedik (igeképző)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 7 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)