Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Koncepció szó jelentése

koncepció (főnév)

1. Elgondolás, terv; elképzelt tennivalók rendszere egy cél elérésére, amely a lehetséges hatásokra és eredményekre vonatkozó előzetes megfontolásokon, számításokon alapszik.

Az igazgató nagyszerű átszervezési koncepcióval áll elő az osztályvezetői értekezleten. A koncepció lényege a takarékosságot eredményező hatékonyság növelés.


2. Felfogások rendszere; egy szemlélettel, hozzáállással kapcsolatos nézetek, elgondolások összessége, amely egy világszemlélet, értékrend alapja lehet.

A materialista koncepció ragaszkodik az örök anyagi világ kizárólagos létezéséhez, és nem ismer el semmilyen más hatást vagy tényezőt. A mai pénzrendszer a hitelpénz koncepciójára épül.


3. Mondanivaló, üzenet, amely egy közölnivaló megfogalmazása, megjelenítése, ábrázolása, illetve ennek módja, stílusa.

A "Nemzeti dal" koncepciója a szabadságvágy azonnali mozgósítása. A költő a koncepcióját különféle művészi eszközökkel jeleníti meg.


4. A fő gondolat kerete; egy alkotás, mű szerkezete, ahogy a mű üzenetének átadása érdekében az felépül.

A regény koncepciója egy család több generációját követi végig. A koncepción végigfut a családfők egymást követő sora.


5. Biológia, orvosi, régies: Fogamzás; a megtermékenyítés eseménye, amikor a két különböző nemű ivarsejt összeolvad.

A koncepcióval kezdődik a leendő gyermek méhen belüli élete. A nemi együttlétek többségéből nem lesz koncepció.


Eredet [koncepció < angol: conception (elgondolás) < latin: conceptio (összefoglalás) < concipio (összefoglal) < com- (össze) + capio (ért < fog, vesz)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 7 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)