Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Kapitalizmus szó jelentése

kapitalizmus (főnév)

1. Tőkés gazdasági rendszer, amelyben a termelőeszközök a tőkével rendelkező társadalmi csoportok kezében, magántulajdonban vannak.

A kapitalizmus idején nőtt meg a bankok szerepe. A kapitalizmus gazdaságilag megnyerte a versenyt a szocializmussal szemben, így ma sok volt szocialista országban, így Magyarországon is újra kapitalizmus van.


2. Történelmi, politikai: Polgári rendszer, amely a feudalizmust felváltó tőkés gazdasági-politikai berendezkedés az állampolgárok egészére kiterjesztett választójoggal. Ez egy többpártrendszeren alapuló, az országgyűlésen és a közigazgatási, állami szervezeteken keresztül kormányzó, a választásokkal egymást váltó gazdasági-politikai elit által irányított fogyasztói társadalom.

A kapitalizmus ciklikus válságai miatt vagyoni alapon egyre jobban szétszakad a társadalom. A kapitalizmusban a hatalmon levők a hangsúlyt a demokráciára helyezik, bár ez kimerül a vélemény szabad kinyilvánításának lehetőségében és az időszakos pártok közötti választásban.


Eredet [kapitalizmus < német: kapital (tőke) + -izmus (főnévképző) < latin: caput (fej)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 32 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)