Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Kapitány szó jelentése

kapitány (főnév)

Captain.jpg

1. Egy csapat vezetője, aki a csapat nevében eljár, illetve a csapat tagjait irányítja.

A gyerekek kapitányt választanak maguk közül. A kalózok kapitánya kijelöli az irányt, merre portyázzanak tovább.


2. Egy jármű parancsnoka, főleg vízi-, tengeri- vagy légi járműé, aki a jármű irányításáért, az utasok vagy a szállítmány biztonságos útjáért felelős.

A halászhajó kapitánya kitűzi az új halászterületet. A repülőgép kapitánya üdvözli az utasokat a felszállás előtt.


3. A rendőrség vezetője helyi, megyei vagy országos szinten.

A városi kapitányt előléptették a megyei kapitányság élére. Az országos kapitány az egész országra kiterjedő nyomozást rendelt el az ügyben.


4. Várparancsnok; a várban állomásozó védők katonai vezetője.

Dobó István az egri vár kapitánya volt 1552-ben. A kapitány nem alkuszik a várat ostromló ellenséggel.


5. Történelmi: Hadvezér, katonai főparancsnok.

A kapitány felsorakoztatja a csapatait a csata előtt. A kapitány lelkesítő beszédet tart a támadás előtt. Hunyadi János az ország első kapitánya volt.


6. Történelmi, közigazgatás: Városi főtisztviselő, aki a helyi közrend fenntartására ügyelt.

A kapitány elé vezették a rendbontót. A kapitány kikérdezi az eset tanúit.


7. Régies: Százados; fegyveres alakulatokban a főhadnagynál magasabb, az őrnagynál alacsonyabb rendfokozatban levő tiszt.

A lovas kapitány támadásra indítja a századát. Az üteg kapitánya tüzet parancsol.


Eredet [kapitány < francia: capitaine (kapitány, parancsnok) < latin: capitaneus (vezető, főnök) < caput (fő, fej)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 40 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)