Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Botlás szó jelentése

botlás (főnév)

Botlás.jpg

1. Haladás közbeni megingás, amikor ember, állat járás vagy futás közben lábával kisebb kiálló egyenetlenségbe ütközve vagy kisebb mélyedésbe lépve egyensúlyát veszti, és hirtelen megtántorodva bizonytalan, előrebukó mozdulatot tesz anélkül, hogy elesne.

A járni tanuló kisgyerek botlás után visszanyerte egyensúlyát. A korcsolyázó a botlás ellenére nem esett el.


2. Átvitt értelemben: Megbocsátható vétség; a cselekmény eredményétől érintettek szempontjából kisebb (erkölcsi) hiba, eltévelyedés.

A fiatalkori botlások hozzátartoznak az élethez. Nem szerencsés dolog a másik botlásainak hangoztatása.


3. Átvitt értelemben: Folyamat haladásában bekövetkező döccenés, megakadás. Sajátos ritmusú tevékenység, munka, tánc, beszéd, vagy zenemű, vers, ritmus- vagy rímhibája miatt sima menetében, ritmikus folyamatában bekövetkező megakadás.

A hangosan olvasó botlása kizökkent figyelmére utal. A vers botlását a költő egy másik szó használatával kijavította. A táncpróbán a táncművész kézmozdulatának botlását a mester kiigazította és tovább gyakoroltatta.


Eredet [botlás < botlik + -ás (főnévképző)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 20 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)