Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Ütközet szó jelentése

ütközet (főnév)

Csata.jpg

1. Fegyveres küzdelem, általában rövidebb ideig tartó csata egymással szemben álló katonai alakulatok, seregek között a másik elpusztításának céljával.

A háború döntő ütközetére az ország belsejében került sor, ahonnan a megvert ellenség menekülve távozott, és elhagyta az országot is. A kép az 1848/49-es szabadságharc tápióbicskei ütközetét (1849. április 4-én) ábrázolja.


2. Katonai: Kisebb fegyveres küzdelem két, rendszerint hadtestnél kisebb ellenséges seregrész összecsapása, amelynek a háború menetére nincs döntő hatása.

Az ütközet a két hadsereg elővédje között zajlik le. Az ütközet után a seregek más állást foglalnak el. Az ütközetben a harcoló felek felmérik egymás erejét.


3. Átvitt értelemben: Szervezett vállalkozás egyik szakasza egy cél elérése érdekében, amely nagyobb erőfeszítéssel jár az akadályozó tényezők miatt.

Az ország iparosításának csatájában az autógyár felépítése egy jelentős ütközet volt. A szigorlatozó diák úgy érzi, hogy a több féléves tananyagot átfogó vizsga igazi ütközet számára.


Eredet [ütközet < ütköz(ik) + -et (főnévképző)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 23 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)