Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Ász szó jelentése

ász (főnév)

1. A legerősebb értékű lap. A játékkártyák sorrendjében és a legtöbb kártyajátékban értékben a legmagasabb, ennél fogva a legerősebb ütőkártya.

Két ász is volt a kezében. Az ász sokáig nem került elő a játék során.


2. Átvitt értelemben: A legerősebb, legsikeresebb személy, aki legnagyobb befolyású az adott területen, vagy legsikeresebb az adott tevékenységben.

Géza egy igazi ász a szakmájában, nincs az a gépkocsi, amit ne tudna megjavítani. Sikerült jó barátságba kerülni az ásszal, aki segített neki elintézni a dolgait.


3. Átvitt értelemben, sport: Visszaadhatatlan adogatás. Olyan erősen elütött, illetve jól elhelyezetten irányított labda, amit a játékostárs nem képes visszaütni.

Egymás után két ászt is ütött, így nyugodtan várta a következő adogatást. Az ászokkal megnyerte a szettet.


Eredet [ász < francia: as (egyes a kockán) < latin: as (egyes a kockán < kis értékű rézpénz: as (főnév I.))]
Megjegyzés: ez volt egy kockajátékban a legértékesebb, „nyerő” dobás, amivel elnyerték a feltett pénzt.



-ász, -ész (főnévképző)

1. Az, aki az említett szakmát vagy tevékenységet műveli.

műszerész, madarász

Nem biztos, hogy egy horgász mindig fog halat.


2. Aki az említett területet, tudományt tanulmányozza vagy ismeri.

történész, építész, jogász

Ha valaki nyelvész, ismernie kell a fogalmakat.


3. Amire az említett tevékenység jellemző.

merész, szabászolló

A távírászhelyiségbe csak a kezelő mehet be.


Eredet [-ász < ómagyar: ász < ősmagyar: -aszu (-ász) < dravida: ádu (-fi, ember)]



-ász(ik), -ész(ik) (igeképző)

Az említett történést, tevékenységet ismétlődően vagy hosszasan teszi.

kotorászik, bogarásznak, egerészik

A csacsi magányosan legelészett a domboldalon.


Eredet [-ász(ik) < -ász (főnévképző - lásd feljebb) + -ik (igeképző)]





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)