Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Jövő szó jelentése

jövő (főnév)

Dream.jpg

1. A jelen után következő idő, ami még nem következett be, de ahogy átéljük a jelent és az múlttá válik, egyre közelebb kerül, és pillanatról pillanatra jelenné válik. Az akkor majd bekövetkező dolgok, tények, megvalósuló vagy éppen meghiúsuló célok múltbeli és jelenbeli tettektől függnek.

A jövő most kezdődik. A jövőben jobb eredményeket szeretnénk elérni.


2. Előre kitalált állapot; az elhatározásunk szerint létrejövő későbbi körülmények.

Mindenki maga alakítja a jövőjét. A jövődet csak te tudod megálmodni.


3. Esély a sikerre.

Az internetnek nagy jövője van. Az idősebb generáció egyre kevésbé hiszi, hogy még lehet jövője.


4. Az elkövetkező időkben élők összessége.

A ma emberének a jövőre is kell gondolnia. Nem okozhatjuk a jövő esélytelenségét azzal, hogy tönkretesszük a bolygót.


5. Elkövetkező állapot, sors, amely egy személynek, közösségnek az életében ezután következik.

A nemzet jövője a mai kormányzáson is múlik. A jövőnk egyik kulcsa az oktatás, mert az ad át erkölcsöt és értéket a felnövő generáció számára.


6. Tájszó: Magzat, anyaméhben fejlődő utód, közvetlen leszármazott.

A fiatalasszonyon látszik, hogy jövője van. A család nagyon örült a jövő megfoganásának.


7. Nyelvtan: A közlés utáni idő; lásd még: idő, igeidő.

Az idegen nyelv tanulásakor meg kell tanulni, hogy az a nyelv hogyan fejezi ki a jövőt. Az egyik fontos dolog, hogy meg tudjuk különböztetni, hogy a hallott mondat jövőben, jelenben vagy a múltban van.


Nyelvtani adatok

Csak a Reklámmentes WikiSzótár.hu előfizetői számára használható funkció. Bejelentkezés >>>

Kifejezések

A jövőben is – (ezután, ezentúl is, az elkövetkező időben is).


A jövőben olvas – (a.) nagy éleslátással következtet az elkövetkezendő eseményekre; b.) megsejti az elkövetkezendő eseményeket).


A jövőre – (az elkövetkező időre vagy időnek).


A jövő méhében szunnyad – (csak egy távoli elkövetkező időben következhet be, jöhet létre).


A jövő záloga – (a jobb sors biztosítéka).


A jövő zenéje – (csak később fog kiderülni, eldőlni).


Van jövője neki – (a.) egy személy életpályája még emelkedni fog; b.) egy dolog értékesebb, kelendőbb lesz az elkövetkező időben).



jövő (melléknév)

Come0.jpg

1. Máshonnan közeledő (személy, jelenség, dolog).

A beérkezett vonat peronjáról jövő utasok ellepik a vasútállomást. A nyugat felől jövő felhők legtöbbször esőt hoznak.


2. Átvitt értelemben: Adott módon bekövetkező (esemény, dolog), amely egyszer csak megtörténik.

Az élet alakulásával együtt jövő feladatokat meg kell oldani. Az időben jövő eső jót tesz a vetésnek.


3. Átvitt értelemben: Más állapotba jutó (személy, berendezés, jelenség, dolog), amely egy változás következtében más lelkiállapotba, létezési, illetve működési módba, körülmények közé kerül.

A beszéd hatására tűzbe jövő hallgatóság megtapsolja a szónokot. A forgásba jövő kerék megmozdítja a járművet.


4. Átvitt értelemben: A mostani időpontra, időegységre következő legközelebbi, közvetlenül utána következő (időpont, időszak, évszak).

A jövő hónapban már igazi tavasz lesz. Ahhoz, hogy a jövő év még jobb legyen, ma kell megtennünk a megfelelő dolgokat. A jövő nyáron a család külföldre szeretne utazni nyaralni.


Eredet [jövő < középmagyar: jövendő (jövő, „ami jönni fog”) < jön + -end (igerag) + -ő (melléknévképző)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 77 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)