Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Eset szó jelentése

eset (főnév)

Hand2.jpg

1. Bekövetkezett alkalom; olyan helyzet, amikor bizonyos esemény, körülmény bekövetkezik, előfordul vagy előfordulhat.

Ez az első eset, amikor megfogta a kezem. Már volt ilyen eset. Ebben az esetben ezt és ezt kell tenned. Ez még csak az első eset, így most egy figyelmeztetéssel megúszod a dolgot.


2. Elintézendő ügy, amivel foglalkozni, törődni kell; kezelendő állapot.

A hivatalnok ellenőrzi az esethez benyújtott iratokat. A súlyos baleset mindenféleképpen rendőri eset is lesz. A kitört ablak egy olyan eset, amit gyorsan el kell intéznie a szülőknek. Ebben az esetben az első dolog, felhívni az üvegest.


3. Figyelmet kapó személy, aki kezelésben vagy segítségben részesül.

A sérült személy egy orvosi eset. Az operálandó eset sürgős beavatkozást igényel.


4. Ízlésének megfelelő, kedvére való személy, dolog.

Ez a lány az esetem. Nem a szőke az esete, hanem a vörös. A kopaszodó férfiak nem tartoznak az esetei közé.


5. Nyelvtan: A szó használatának módja; régebbi nyelvtankönyvek szerint a főnév toldalékkal módosított formáinak egy csoportja, amelyek pontosítják, meghatározzák az ige valamely körülményét. A különféle „eseteket” a határozó szócikk sorolja fel.

Valójában minden „eset” egy határozó-fajta, kivéve az alanyeset, amikor nem kapcsolunk toldalékot a főnévhez. A tárgyesetet a „-t” toldalék jelzi. Az „eset” elavult szakkifejezés, ami a latin nyelvtan része volt, nem a magyaré.


Eredet [eset < ómagyar: eset < es(ik) + -et (főnévképző)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 108 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)