Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Apród szó jelentése

apród (főnév)

Apród.jpg

1. Nemes ifjú, aki az uralkodók, főurak belső szolgálatában volt, és ott nevelkedett, hogy később lovaggá válhasson.

A középkorban nagy megtiszteltetés volt, ha egy nemesi család a fiát apródnak küldhette a király udvarába. A kisnemesek örültek, ha egy főúrnál lehetett apród a fiuk. Az apródokat külön fegyvermester oktatta a vívásra. Az apród tartotta rendben a fegyvertárat. Apród általában 8 éves korától lehetett valaki, 14 évesen már hadapróddá avatták, és 21 évesen ütötték lovaggá.


2. Történelmi: Fegyverhordozó ifjú, aki egy lovag vagy várkapitány mellett nevelkedett.

A tehetséges jobbágyfiúkból is lehetett apród. Arany János versben örökítette meg Szondi György várkapitány két apródját – lásd a képet.


3. Régies: Egy kiemelkedő személy híve, követője.

A megyét vezető főispán apródjaként kapta meg az ügyvéd úr a titkári hivatalt.


4. Régies, elavult: Művészetet, mesterséget tanuló inas, tanonc.

A nagy festő apródja festette meg a készülő kép hátterét. A csizmadia apródja már olyan ügyesen dolgozik, hogy hamarosan leteheti a mestervizsgát.


Eredet [apród < apró + -d (melléknévképző)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 7 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)