honfoglalás

Történelem: Új hazába költözés; esemény, amely során egy nép elfoglalja azt a területet, ahol a későbbiekben hosszabb időre letelepszik. A magyar honfoglalás 895 körül volt, amikor az ősmagyarok a mondák szerint a hét vezér vezetésével elfoglalták a Kárpát-medencét.

A honfoglalás után őseink megszervezték a terület védelmét. A honfoglalást több évig tartó vándorlás előzte meg. A lenti térképen Közép-Európa látható a honfoglalás előtt (814-ben).

A honfoglalás revíziója

Dr. Szentkatolnai Bálint Gábor keletkutatónak a fellelt nyelvemlékek alapján a magyarok eredetére vonatkozó elmélete a következő:

A közös ős a hun, amely nép Attila birodalmának széthullása után más-más nevű fejedelemségekre hullott. Ezek nyugaton lakó törzseit avaroknak, a keleten lakókat kazároknak nevezték. Több más törzs élt a Kaukázus térségében; legészakibb törzsük a bolgár (volgai hun) volt.

Az erősödő Rusz (orosz) kalmár-birodalom északon egyre több területet hódított.

A bolgárok a Volga (egykor „Etel”) mellől délre menekültek. Az avarok és székelyek visszahúzódtak a Kárpát-medencébe.

A Rusz hatalom szövetségre lépett Bizánccal, és északról-délről egyszerre módszeres hadjáratot folytatott a területeik között élő népek ellen. Ezek egymásra rontva próbáltak fennmaradni.

A kazárok 7 törzse Levédiából Etelközbe, majd még nyugatabbra menekült. Később követték őket a besenyők és más kisebb hun származású népcsoportok is. A csángók és székelyek biztosították az ország védelmét a keletről jövő támadások ellen.

A visszamaradt kazárok egy része meghódolt az oroszoknak (utódaik a Don vidékén lakó kozákok), a függetlenségüket szeretők a Kaukázus vidékére húzódtak (ezek utódai az adighe-kabardok, avagy cserkeszek). Később beolvadtak a szláv, illetve török kultúrába, felvették ezek vallását, nyelvét, és szinte teljesen megszűnt önálló létük.