Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Próféta szó jelentése

A lap korábbi változatát látod, amilyen Operátor (vitalap | szerkesztései) 2015. május 4., 18:14-kor történt szerkesztése után volt. (Szöveg cseréje – „<html> </div> </html>” → „</div>”)
(eltér) ← Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)

próféta (főnév)

Próféta.jpg

1. Vallási: Isten szavát közvetítő ember, aki arra teszi fel az életét, hogy az Isten akaratát: intelmeit, ítéletét, terveit közvetítse az embereknek, vagyis közli a jövőben bekövetkező eseményeket. Ez az egyetlen istent hívő (zsidó, keresztény, mohamedán) vallásokban használt szó.

– Óvakodjatok a hamis prófétáktól! – hangzott a pap gyülekezetéhez szóló intelme. A Biblia szerint Jeremiás próféta minden jóslata bekövetkezett. A Korán – a mohamedán vallás szent könyve – szerint egyedül Mohamed az igazi prófétája Allahnak, az egyedüli Istennek.


2. Átvitt értelemben: Jós, aki megmondja, hogy mit hoz a jövő. A múltbeli illetve jelenbeli folyamatokból saját következtetéseket levonó, a dolgok menetéből jövőbeli állapotokat meghatározó személy.

A közgazdász professzort úgy ismerték a szakmában, mint aki egy igazi próféta, mert képes volt megmondani, hogy milyen lesz a gazdasági helyzet pár év múlva. Nem kell ahhoz prófétának lenni, hogy megjósolja az ember, milyen lesz a jövő társadalma, ha a drogfogyasztás és az erkölcsi züllés így folytatódik.


Eredet [próféta < latin: propheta < görög: prophetes (szószóló < jövendőmondó) < pro- (előre) + fano (beszéd)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 105 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)