Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Hall szó jelentése

A lap korábbi változatát látod, amilyen Zsoltti (vitalap | szerkesztései) 2017. április 10., 17:53-kor történt szerkesztése után volt.
(eltér) ← Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)

hall (főnév)

Hall.jpg

1. Ablaktalan nagyobb helyiség, amely városi típusú lakásokban rendszerint a bejárat közelében van. A többi helyiség nyílik belőle, és az előszobával ellentétben tartózkodásra, vendégek fogadására is használható, illetve lakható.

A házigazdát a hallban várják a vendégek. A polgári lakás két nagy szobából és hallból áll.


2. Tágas előcsarnok fényűző, nagy lakásban, házban, szállodában, egy intézmény épületében, ahol a ház lakói, illetve a vendégek, ügyfelek beszélgetés, szórakozás vagy más tevékenység végett gyakran összegyűlnek és ott tartózkodnak.

A szálloda halljában gyülekezik a turista csoport a városnéző buszkirándulásra. A minisztérium halljában várakoznak az újságírók a sajtótájékoztatóra. A gazdag ember házának halljában kártyáznak a vendégek.


Eredet [hall < angol: hall (hall < csarnok) < germán: halla, halna (befed)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 430 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)